Diószeghy Andrea
UK
0. nap
Az utazás elég kalandosra sikeredett. A járatom reggel 6:30-kor indult volna. Én már hajnali 3-kor a repülőtéren voltam. 1/4 4-kor megtudtuk, hogy a járatunk késik, s leghamarabb csak 16:35-kor tudunk elindulni. Végül 17:05-kor szállt fel a gép, ami azt jelentette, hogy több, mint 10 órás késéssel érkeztem meg Manchesterbe. Innen még tovább kellett utaznom Scarborough-ba, ami további közel 3 órás vonatutat jelentett. A szállásomra végül UK idő szerint este 11 óra után érkeztem meg rettentően fáradtan.
1.nap
Nagyon nehezen ébredtem. Az előző napi fáradtságot és izgalmat még nem sikerült teljesen kipihennem. Az iskolában (Anglolang) nagyon kedvesen fogadtak. Megtudtam, hogy a nap két részre van osztva. Délelőtt nyelvi és kulturális ismereteinket bővítjük, ill. összehasonlítjuk a különböző országok oktatási rendszerét, délután pedig mindenkinek a kurzusának megfelelő órája van (az enyém SEN - sajátos nevelési igényű tanulók).
A mai, első nap órarendje egy kicsit más volt. Én először rossz csoportba kerültem, nem a nyelvi szintemnek megfelelőbe. Ennek ellenére élveztem az órát, Rob nagyon jó tanárnak bizonyult, a csoporttársak nagyon kedvesek voltak. Megtanultam néhány új szót, idiómát, rövidítést, amivel korábban nem találkoztam, mint pl. apples & pears = stairs.
Az első óra után Rob segítségével átkerültem a megfelelő csoportba. Ebben a csoportban 15-en vagyunk tanárok több országból (Svédország, Finnország, Spanyolország, Olaszország, Németország, valamint én Magyarországról). Dantől, a tanárunktól megtudtuk, hogy 2018-ban a Royal Mint vadonatúj 10p érméket fog kibocsátani, amiken az angol ABC 26 betűje 1-1 szimbólumot fog ábrázolni, pl. C - cricket, D - double deccker bus, Q - queue.
Ebédszünetet követően csoportunk egy 2 órás városnéző programon vett részt, amit nagyon élveztem az idegenvezetőnknek köszönhetően, aki nagyon érdekfeszítően, sok vicces történettel megfűszerezve mutatta be nekünk Scarborough-t. Megtudtam, hogy Anne Brontë itt van Scarborough-ban eltemetve. Rögtön el is határoztam, hogy valamelyik nap felkeresem a sírját.
2. nap
Az első órán Lindával először átismételtük az előző órán (amelyen én még nem voltam ott, mert tegnap még egy másik csoporttal voltam ezen az órán) tanult kifejezéseket, majd tovább bővítettük a szókincsünket. Több olyan szót, kifejezést tanultunk meg, amely most keletkezett, ill. ami már megvolt korábban is az angol nyelvben, de most új jelentést kapott, mint pl. mint = sick = cool, awesome (klassz). plogging = go jogging and pick up litter.
A következő órán Dannel egy Frida Kahlo festményt (Family Tree) elemeztünk párban megadott kérdések alapján. Ezt követően meghallgattunk egy elemzést a képről, s ez alapján kellett 3 feladatot megoldanunk. A feladatok ellenőrzése után választ kaptunk azokra a kérdésekre is, amelyekre korábban párban próbáltunk válaszolni.
A délelőtti utolsó órán újra párban dolgoztunk. Mindenki 5 állítást kapott a gyermekneveléssel kapcsolatban s ebből kellett kettőt kiválasztanunk, s megvitatni a partnerünkkel.
Az ebédszünet után találkoztam Robbal, s mivel a csoportunkból én egyedül jelentkeztem a SEN kurzusra, csak ketten voltunk az órán. Átnéztük milyen tanulási nehézségekkel küzdhetnek a diákok, majd Rob rengeteg kérdést tett fel nekem azzal kapcsolatban, hogy én, ill. az iskolánkban a tanárok hogyan segítik a tanulási nehézségekkel küzdő tanulókat. Majd azt is elmondtam, hogy személyesen én milyen segítséget várok a tanfolyamtól, hogy minél eredményesebben tudjam végezni a munkámat.
Délután megkerestem Anne Brontë sírját, este pedig a csoporttársaimmal megnéztünk egy filmet az iskola mozitermében. A film címe: The Words. Nekem nagyon tetszett a film.
3. nap
A mai napot Lindával a tanultak felelevenítésével kezdtük. 4 fős csoportokban kaptunk néhány papírlapot, amire a múlt órán tanult szavakból kellett választanunk, s minden lapra 1-1 szót írtunk, majd a papírlapokat összegyűrtük, s a papírgalacsinokat átdobtuk egy másik csoportnak. Természetesen mi is kaptunk jó pár galacsint. Egyesével kihajtogattuk őket, majd minden egyes szóval 1-1 mondatot alkottunk. Ezt követően átnéztük a brit oktatási rendszert, majd csoportokban mindenki beszélt a saját oktatási rendszeréről. Döbbenten hallottam, sem a svéd, sem a finn, sem az angol iskolákban nem szoktak szóbeli vizsgát tenni a tanulók.
Dan megmutatott nekünk egy lakatlan szigetet, s érvelni kellett mellette, illetve ellene, hogy szeretnénk-e ott eltölteni valamennyi időt. Majd a BBC Radio 4 egy podcastját hallgattuk meg (Desert Island Discs), ahol Bill Gates volt a vendég, majd különböző típusú feladatot oldottunk meg.
Az ebédszünetet követően Robbal először általánosságban átnéztük a különböző differenciálási stratégiákat, majd azt, hogy diszlexiás tanulók milyen tanulási nehézségekkel küzdenek, s mi tanárok, hogyan tudunk segíteni nekik. Végül azt néztük át, hogy a beszéd- és nyelvtanulási nehézségekkel (ilyen is van!) küzdő diákoknak hogyan lehet megkönnyíteni a tananyag megértését és elsajátítását.
A délutánt egy kis városnézéssel és vásárlással töltöttem.
4. nap
A mai napot is az előző napon tanultak átismétlésével kezdtük. Utána Linda 4 fős csoportokba osztott minket, s mindenkinek el kellett mesélnie, miről szólt az az újságcikk, amit otthon kellett elolvasni. Az én cikkem autista gyerekek oktatásáról szólt, arról, hogy a társadalom részéről mekkora tudatlanság van ezzel a betegséggel kapcsolatban, s emiatt sokszor ezek a gyerekek vagy a nem megfelelő oktatásban részesülnek, vagy akár el is bocsátják őket az iskolából a magaviseletük miatt. Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, az államnak több pénzt kellene az oktatásra költenie, a tanárokat képezni kellene, valamint az embereket is tájékoztatni kell, mit is jelent az autizmus, s milyen tünetei vannak.
A szünet után Dannel a gyermekkori emlékeinkről beszélgettünk. Dolgoztunk párban, csoportban, majd meghallgattunk egy szöveget ezzel kapcsolatban, s válaszoltunk a megadott kérdésekre.
Az ebédszünetben elmentem a St Martin on the Hill templomba, s megnéztem a preraffaelita üvegablakokat. Robbal az órán átnéztük több módszert, ami segíteni tudja a tanulási nehézségekkel küzdő diákokat, elsősorban a diszlexiásokat. Végül átbeszéltünk egy nagyon hatásos kérdezési módot: Pose - Pause - Pounce - Bounce. Ha valaki erre a kifejezésre rákeres a youtube-on, több videót is talál, ami bemutatja, mit is jelent ez a kifejezés.
Délután végigsétáltam a South Bay-en, este pedig néhány tanárral együtt megnéztünk Alan Ayckbourn legújabb színdarabját (Better Off Death - ősbemutató) a Stephen Joseph Theatre nevű színházban. Nekem nagyon tetszett a darab, a színészek nagyon jól játszottak. A színház érdekessége, hogy a nézők körben ülnek a színpad körül (ez kör alakú), mint annak idején az ógörög színházakban, vagy Shakespeare Globe színházában.
5. nap
A mai napom volt az utolsó az Anglolang iskolában. Nagyon sajnálom, hogy véget ért a kurzusom, mert úgy gondolom, nagyon sok hasznosat tanultam, amit majd munkám során hasznosítani tudok, s amit érdemes megosztanom minél több tanár kollégával.
A mai napot egy társasjátékkal kezdte Linda. A feladat segítségével átismételtük a tegnap tanultakat, valamint a feladat arra is jó volt, hogy gyakoroljuk a kritikus gondolkodást. 4 fős csoportokban dolgoztunk, s nagyon jókat beszélgettünk a feladat segítségével. A táblán nagyon sok hasznos és új kifejezéssel találkoztunk (pl. pay lip service to somebody - megígérni valakinek valamit, de nem teljesíteni). Illetve a beszélgetés során a csoportokon belül is sok hasznos szó, kifejezés került elő, amit a csoportmunka végén megbeszéltünk (pl. mi a különbség a dim light és a soft light között - az utóbbi kellemes). Az óra végén Linda megismertette velünk a Collecting Europe projektet, ami British Council, a Goethe Institute és a londoni Albert és Viktoria múzeum közös munkája. A weboldalukon található egy kvíz a jövővel és az identitással kapcsolatban. Ezt megelőzően párban beszélgettünk a nevünk történetéről.
Dannel idiómákat néztünk át. Jó párat ismertem már, de sok újat is megismertem (pl. do sg at the drop of a hat - azonnal megcsinálni valamit, fly off the handle - elveszíteni a türelmet).
Robbal az utolsó SEN órán sok olyan feladattípust beszéltünk át, amik jól használhatóak olyan órákon, ahol vannak SNI, vagy BTMN tanulók, de olyan órákon is lehet őket használni, ahol nincsenek. A legfontosabb dolog, amire minden órán nekünk tanároknak törekednünk kell, hogy a tanulás során a tanulóink minél magabiztosabbá és minél motiváltabbá váljanak.
Délután elsétáltam a North Bay-hez, megnéztem Freddie Gilroy életnagyságú szobrát, valamint a színes nyaralókat a parton. Ezután elsétáltam a Peasholm Parkba, ahol lehet csónakázni, kutyát sétáltatni, piknikezni a családdal, vagy csak egyszerűen sétálni egyet, s élvezni a csendet.
A vacsorát követően néhány tanárral beültünk egy pubba, hogy még búcsúzóul beszélgessünk egy jót.
6. nap
A mai napon vonattal elmentem Yorkba. Reggel korán indultam, hogy minél több időt tudjak eltölteni ebben a gyönyörű városban. A meteorológia esőt jósolt, s sajnos igazuk is lett. Amikor megérkeztem, még csak szemerkélt az eső. Először a pályaudvar közelében található vasútmúzeumba mentem. Ez a világ legnagyobb vasúttörténeti múzeuma. Itt látható többek között Viktória királynő vonata is. A múzeum után elsétáltam a yorki katedrálishoz (York Minster), ami Észak-Európa legnagyobb gótikus temploma. Sajnos kint is, bent is fel volt állványozva. Miután megnéztem a katedrálist, elsétáltam a Shambles nevű utcácskába, aminek a történelme a XIV. századig nyúlik vissza. Korábban hentesek üzleteit lehetett itt megtalálni, mára egy sem maradt. Mikor ezen az utcán sétáltam végig, már szakadt az eső, így sietősre fogtam lépteimet, s elmentem a vármúzeumba (Castle Museum). A belépőjegy nem olcsó (10 font), de megéri. Nem egy hagyományos múzeumnak ad otthont Anglia egykori egyik leghírhedtebb börtöne. Itt Anglia régi utcáin járhatunk, de akár bepillanthatunk az 1960-as évek zenei világába, egy másik kiállítás pedig az I. világháború áldozatainak állít emléket. Jó sokat időztem a múzeumban, annyi érdekes látnivaló volt. Amikor kijöttem a múzeumból, még mindig elég erősen esett az eső, így további nézelődés helyett a vasútállomásra mentem. Amikor Scarborough-ba értem, már csak szemerkélt az eső. Egy rövid vásárlást követően visszamentem a szállásomra, ahol nekikezdtem csomagolni, hiszen holnap vár az utazás haza. Remélem, ezúttal nem fog késni a gépem. Nagyon jól éreztem magam Angliában, s úgy gondolom, nagyon hasznos volt a képzésem.
7. nap
A hazaúton minden simán ment. Sem a vonatom, sem a repülőm nem késett. Scarborough-ból reggel 8:50-kor indult a vonatom UK idő szerint, s este 8:05-kor szállt le a repülőgépem magyar idő szerint. A poggyászkiadás egy kissé lassan ment, így csak 9 óra előtt pár perccel tudtam elhagyni a repülőteret. A Pegazus transzfer autója már várt rám, jól tudtunk jönni az autópályán, de így is 11 óra volt, mire hazaértem. Jó volt újra itthon lenni, de sajnálom is, hogy véget ért a kurzusom Angliában, mert nagyon jól éreztem magam.