Dunai Ágnes
UK
Két hét a Bell Teacher Training Campus-on
Két hét szakmai és kulturális feltöltődésben volt részem a 250 éves cambridge-i Homerton College falai között 2018. augusztus 13-a és 24-e között.
A Bell, nyelvoktatással foglalkozó intézmény, minden évben két hónapra beköltözik a cambridge-i Homerton College-ba, ahol kéthetes ciklusokban, nagyon magas színvonalú angol nyelvtanárképző kurzusokat tart már gyakorló pedagógusoknak. 2018. nyarának utolsó blokkjában több mint 20 nemzet tanárai gyűltek össze, hogy egy professzionális környezetben gyarapítsák pedagógiai, kulturális és nyelvi tudásukat.
Oktatóink
Megnyitó 2018. augusztus 13-án.
Az általam választott kurzuson, Teaching Exam Classes, japán, burmai, olasz és lengyel kollégákkal tanulhattam együtt. A tanfolyamot Chris Edgoose, a vizsgafelkészítés terén nagy gyakorlattal rendelkező nyelvtanár vezetette. A 10 nap alatt mélyen és alaposan körüljártuk, hogy egy vizsgafelkészítő foglakozássorozat alkalmával hogyan lehet leghatékonyabban az egyes készségeket célirányosan fejleszteni. Rengeteg hasznos ötlettel térhettem haza.
A Bell kurzusainak specialitása, hogy a fő témakör mellett hetente két alkalommal, a kampusz összes tanára szabadon választható workshopokon vehet részt. Ezek a foglakozások egyrészt lehetőséget nyújtanak arra, hogy egymás kurzusaiból izelítőt kapjanak a résztvevők, valamint az angol kultúra rejtelmeibe nyújtanak bevezetést az oktatók személyes tapasztalatain keresztül.
A workshopokon túl hetente egy plenáris előadásra is invitálják a résztvevőket, melyket ismert szakemberek tartanak egy-egy általuk kutatott témáról. Az én ott töltött két hetem alatt Laura Patsko, kiejtéssel foglalkozó nyelvész, és Silvana Richardson, a Bell szakmai vezetője, tarottak nagyszerű előadásokat. Különösen hálás vagyok Ms. Richardson-nak, hogy bevezetett és megismertetett John Hattie oktatáskutató munkájával.
A Cambridge-ben töltött két hét természetesen lehetőség adott arra, hogy a várost és környékét felfedezzem, meglátogathassam a jól ismert college-okat. Ezen túl az iskola szervezésében megnéztük a Shakespeare-festivál Twelfth night című előadását a King's College kertjében és voltunk puntingolni a Cam folyón.
Twelfth Night in King's College Garden
Stephan Hawking's Clock King's College Chapel
Punting Grantchester
A két hét zárásaként a kampusz minden résztvevője egy formális college vacsorán vehetett részt.