top of page

Beszámolók

Bencsik Róbert
Berta Zsófia
Hertelendy Anett
Budai Zsuzsanna
Hertelendy Anett
Diószeghy Andrea
Dunai Ágnes
Hertelendy Anett
Guba Katalin
Horváthné Hodács Zsuzsanna
Móser Anna
Hertelendy Anett
Molnár Katalin
Szilágyi Rita

Bencsik Róbert  az iskolánkban működő első nyolcévfolyamos tehetséggondozó gimnáziumi osztály osztályfőnöke. Mivel az ő osztálya az első osztály, egyfajta referenciaként kell működnie. Rendszeresen vannak értekezletek, melyeken az osztályfőnök vezetésével az osztályban tanító pedagógusok közösen értékelik az osztály és külön-külön a tanulók előrehaladását. Pszichológiai mérések és egyéni (szülő-diák-osztályfőnök) beszélgetések adják az alapot az egyéni fejlesztéshez. Az osztályfőnök koordinálja és fogja össze ebben a gimnáziumi osztályban nem csak a tanulmányokkal kapcsolatos teendőket, hanem minden
más, a személyiségfejlesztéssel, közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat is. Az elmúlt évek során összegyűjtött tapasztalatokat fogja segíteni és erősíteni a külföldi hasonló rendszer szerint működő intézmények módszereinek, tapasztalatainak megismerése. 

Berta Zsófia Kollégánk harmadik éve tanít iskolánkban fizikát és lát el tanulószobai feladatokat. Nyitott a legújabb tanítási eszközök használatára és bátran alkalmazza is őket. Már korábban részt vett a Geomatech projektben, ahol pilot lebonyolítóként dolgozott, és okos telefon applikációhoz írt útmutatókat, amely a www.tananyag.geomatech.hu honlapon megtalálhatóak.
Zsófia vallja, hogy az IKT eszközök használata önmagában még nem garantálja a tanulócentrikus módszerek alkalmazását és a tanulók tevékenykedtetését, azonban a kézbe adott eszközök, az egy az egyhez technológiai környezet kialakítása mindenképpen arra ösztönözte őt, hogy éljen annak lehetőségével, hogy a tanítványai aktívan bekapcsolódjanak a tanóra menetébe. Tanulói az IKT eszközök használata után azt fogalmazták meg, hogy az önállóság több sikerélményt nyújtott nekik, ami komoly motivációs bázist is jelentett, valamint
ez a tanulási forma kedvezett egyes tanulási stílusoknak is. Tanítványainak ezen visszajelzései is megerősítették abban, hogy használja többször és többféleképpen azvelektronikus eszközöket, ezért is szeretné magát tovább képezni.

Budai Zsuzsanna Harmadik éve tanít iskolánkban, a 11-14 éves korosztálynak tanítja az angol nyelvet az általános iskolai és a 8 osztályos gimnáziumi osztályokban. Sok éve tartó és gazdag szakmai pálya az övé. Oktatott egyetemi, főiskolai és OKJ-képzéseken (alapítványi iskolában és egyetemen). Az eddig szerzett tanítási tapasztalatai, és a jelenleg folyó munkája alapján azt látja, hogy a tanároknak - önmagát is beleértve- jóval alaposabb képzésre van szüksége az iskolai rendszerbe bekerülő tanulók sikeres oktatása-nevelése érdekében. A befogadó (inkluzív) nevelést tartja fontosnak. A különböző képességű és motiváltságú diákok számára egyaránt használható tanítási módszerek megismerése a célja.
Munkája során gyakran szembesül azzal, hogy a tanórai munkamenet akadozik, mert folyamatosan nevelési helyzeteket kell megoldania. Sajnálattal tapasztalja, hogy a gyerekek sokszor türelmetlenek, dekoncentráltak. Ezeket a problémákat felismerve Zsuzsanna tanóráin folyamatosan cselekedteti a gyerekeket, a cselekvés által fedezteti fel az új ismereteket. Igyekszik jó légkört kialakítani a gyermekek bevonásával, a személyes élményekkel, így hatással van a gyermekek érzelmeire is. Ezáltal érzékenyebbé válnak tanulói a témára.
Munkája során azt tapasztalta, hogy a képzelet, a játék és a közösen olvasott szövegek kommunikatív feldolgozásán alapuló óravezetés képes bevonni a tanulókat és szintjüknek megfelelő hatékonyságú tanulást tud eredményezni. Sokszor alkalmaz már drámatechnikát és játékokat az órákon, de gyakran szembesül azzal, hogy nem eléggé képzett, ismeretei hiányosak, annak ellenére, hogy nagy hangsúlyt fektet az önképzésre, és ezek továbbfejlesztéséhez szeretne új gyakorlatokat szerezni a Erasmus+ képzés keretein belül.

Diószeghy Andrea Angol – orosz szakos tanárként végzett 1993-ban, gimnáziumi korosztályt tanít. Fő elve az élménycentrikus oktatás. Csoportjai igen eltérőek (1. és 2. idegen nyelvként is tanítja az angolt), gyakran nagyon különböző igényű, ill. szinten álló tanulókból áll. Törekszik arra, hogy minden egyes tanuló motivált legyen a nyelvtanulás iránt, s azt is tudja, hogy különböző
tanulási utakon tudja ezeket az eredményeket elérni. Munkája során eddig is igyekezett figyelembe venni a tanulók képességeit, azokhoz alakítani az óráit. Elkötelezetten hisz a tevékeny-központú oktatásban, óráin rendszeresen alkalmazza ezt, ezáltal csökkenti a gyermekek frusztrációit, kudarcait. Az általa kiválasztott kurzus még jobban tudná őt támogatni ezen oktatási hitvallásában és segítené őt abban is, hogy még jobban megértse, milyen nehézségekkel küzdenek ezek a diákok, s ezáltal hatékonyabban tudja őket tanítani, motiválni. Úgy gondolja, a mai világban az élethosszig tartó tanulás rendkívül fontos, s ezért is nagyon fontosnak tartja magát képezni, hogy munkáját minél jobban tudja ellátni.

Dunai Ágnes 17 éve tanít angol nyelvet a Karolina Iskolában felső tagozaton és gimnáziumban. Kezdetek óta egyik fő motorja az iskola nemzetközi, angol nyelvű partnerkapcsolatainak. Több nyári nyelvi tábort szervezett angol anyanyelvű egyetemisták bevonásával, valamint ő indította el az iskolában működött Comenius többoldalú partnerkapcsolatot 2005-ben. Ő tartja a
kapcsolatot az angol nyelvoktatásban nagy szerepet betöltő külső szervezetekkel, mint IATEFL (Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete) és az Oxford Kiadó. Jelenleg a nemzetközi stratégiai partnerség elindításán dolgozik. Az Európai Unió által korábban támogatott “Dráma és irodalom a nyelvoktatásban” című továbbképzése során megismert külföldi pedagógusokkal együtt folyamatosan dolgoznak azon, hogy egy Erasmus+ KA2 iskolai stratégiai partnerséget támogató projektet összeállítsanak. A mobilitás során nem csak a nyelvvizsgára való felkészítéssel kapcsolatos tudása bővül a kollégának, hanem számos kompetenciája fog fejlődni. Ezek közül kiemelném a szervezési kompetenciát, hiszen Ágnes az egyik fő koordinátora projektnek, a szociális és interkulturális kompetenciáit, mely a tanfolyamon való részvétel fontos hozadékai. Nyelvtanárként nagyon fontosnak tartja a nyelvi kompetenciájának fejlődését is.

Guba Katalin Több, mint 20 éve dolgozik tanítónőként az iskolánkban. Mivel Katalin német specializációval rendelkező tanítónő, így néhány éve bekapcsolódott a negyedikes német nyelv oktatásába is.
Bár nem végzett gyógypedagógus, az integrált nevelés elkötelezett híve. Nagy empátiával fordul azok felé a gyerekek felé, akik valamilyen tanulási vagy más különbözőséggel rendelkeznek. Óráin gyakran alkalmaz páros, csoport és kooperatív munkát. Az a célja, hogy a gyerekekhez más, eddig nem (vagy esetleg nem tudatosan) használt eszközöket vessen be, segítve a gyerekek iskolai sikerességét. Az iskolalátogatás a gyakorlati oldalát mutatná meg, ami látszik, ami kézzelfogható a mindennapokban, a másik pedig Katalin ötlettárát gyarapítaná. Ötleteket szeretne kapni, hogy milyen változásokat, szemléletbeli módosításokat kell a saját illetve iskolai szinten eszközölni, hogy a tehetséggondozó gimnáziumba és felső osztályokba kerülő gyerekek sikeresebb, mai elvárásoknak megfelelő készségeket és képességeket sajátítsanak el.

Horváthné Hodács Zsuzsanna 2006-ban lett igazgatóhelyettes, akkor még csak a gimnáziumi résznek. Négy évvel később átalakult iskolánk vezetői struktúrája, s ezáltal az általános iskola felső tagozata és a gimnázium került vezetése alá. Mindig is fontosnak tartotta a minőségi oktatást és nevelést, kereste az utakat, hogyan lehetne egy intézményen belül még jobban gondozni a tehetségeket, ugyanakkor támogatni azokat, akik valamilyen területen gyengébbek, vagy
valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek.   Ennek az új képzési formának a kidolgozásában jelentős szerepet vállalt.
Az elmúlt öt évben folyamatosan felülvizsgálta és értékelte a tapasztalatokat egy erre létrehozott csapattal együtt, s arra törekednek, hogy a következtetések levonása után egyre korszerűbbé és eredményesebbé tegyék diákjaink számára az oktatást, nevelést. Sokat olvasott és elmélyült az ún. formatív értékelésben. Zsuzsanna hisz abban, hogy személyiségfejlesztés nem képzelhető el az ismeretközpontú értékelési rendszer átalakítása nélkül. Azt vallja, hogy osztályozással megvalósított szummatív értékelés kevéssé alkalmas a kompetencia fejlesztés elősegítésére, mivel nem lehet eléggé informatív és differenciált. Ki kell alakítani azokat a formatív értékelési szempontokat és eljárásokat, amelyek megfelelő biztonságérzetet adnak, és kiszámítható fejlődési pályán tartva segítik a tanulók önfejlesztését.

Moser Anna Magyar, német és angol szakon végezett, mindegyik tárgyát tanította már hosszabb-rövidebb ideig különböző iskolatípusokban. Pályája kezdetén egy olyan iskolában tanított, ahol nagyon magas volt a leszakadók aránya. Ezért is tölti el jó érzéssel, hogy iskolánkban próbálnak hangsúlyt helyezni a különböző tanulási nehézségekkel küzdő diákok megtartására, a legkülönbözőbb módszerek tárházát alkalmazva. A "Teaching difficult learners" tanfolyam elvégzésétől azt reméli, hogy közelebb kerül az ezután felmerülő nehézségek megoldásához.

Molnár Katalin 2013-ban került iskolánk tantestületébe. Biológia-kémia szakos középiskolai tanár. 2005 óta rendszeresen vesz részt a kétszintű érettségiztetésben közép és emelt szinten egyaránt.
Nagy gyakorlattal készíti fel tanulóinkat a biológia emeltszintű vizsgákra. Tagja annak a természettudományi munkaközösségnek, mely részt vállalt a 8 évfolyamos gimnázium oktatás fejlesztésében. Nagy hangsúlyt fordít a gyerekek vizuális kompetenciáinak fejlesztésére az IKT eszközök alkalmazásával. Biológia és kémia óráin a tananyag illusztrálásához filmeket, fotókat használ fel. Rendszeresen dolgozik a projektmódszerrel.
Ennek során a gyerekekkel fotókat és egyszerű videókat készítenek. Szükségét érzi, hogy megismerje a videókészítés, szerkesztés modern infokommunikációs lehetőségeit az internetes erőforrásokat, a Social Media alkalmazásait. Szeretne diákjaival nemzetközi projektekbe is bekapcsolódni a multimédiás alkalmazások és a Social Media adta lehetőségek segítségével.  Az IKT eszközökkel team-ben végzett alkotó munkával fejlesztheti tanulási különbözőséggel rendelkező tanítványai szociális kompetenciáit is és biztosíthatja esélyegyenlőségüket a tehetségük kibontakoztatásában. 

 

Szilágyi Rita  2000 óta tanít angol nyelvet iskolánkban. Az elmúlt 17 évben a nyelvtanítás módszertana is alaposan megújult. A tanítás technikai hátterének bővülése iskolánkban az utóbbi két évben jutott arra a szintre, hogy csaknem minden teremben elérhető laptop, internet kapcsolat és projektor, sok teremben interaktív tábla is. Ez több kollégánkra ösztönzőleg hat: Rita 2017. márciusában egy 30 órás tanfolyamon tanulta meg az interaktív tábla használatának alapjait (Baker Street: Az interaktív táblák értő használata idegen nyelvek és humán tantárgyak oktatása során), és az új készséget igyekszik továbbadni kollégáinak, beépíti mindennapos gyakorlatába.Az új technikai eszközök azonban ennél sokkal több lehetőséget rejtenek. A diákok mobiltelefonjai általában többet tudnak azoknál a gépeknél, amiket mi, pedagógusok használunk, és miért is ne fordíthatnánk ezt a sokrétű eszközt a tanulás - különösen a nyelvtanulás - megerősítésére. Számtalan applikáció és interaktív felület válhat a tanulás helyévé, ha a pedagógus ért ezekhez, és ismeri a lelőhelyeket, értően kezeli a szoftvert.

bottom of page