Horváthné Hodács Zsuzsanna
UK
How Scotland ensures a Quality School Education – at National, Local Authority and School Level
October 7th – 13th, 2018 in Edinburgh
Ebben az Erasmus pályázatban nem módszertani továbbképzésre jelentkeztem, hanem vezetőként kíváncsi voltam, hogyan sikerült egy másik országban emelni az oktatás színvonalát úgy, hogy abból a folyamat összes részvevője profitáljon. Egy német iroda közvetítésével találtam rá a képzésre. Ez néha megnehezítette a kommunikációt, mert a közvetítés időbe telt, és nem is voltak annyira készségesek, mint a skótok. Ugyanis, mikor közeledett a kiutazás, már a skót továbbképzési intézet (LFEE Language for Education Europe) munkatársaival értekeztem, akik nagyon készségesen tájékoztattak és segítettek, ha valamilyen bizonytalanság merült fel a szállással vagy az utazással kapcsolatban.
Október 7-én indultam Edinburghba. Az utazás nem kis izgalommal töltött el, mert nagyon kevés időm volt Amszterdamban az átszállásra, de minden jól ment. Edinburgh hatalmas város, szakadt az eső, erősen fújt a szél, de estére sikerült megtalálnom a szállásomat egy kedves kis panzióban.
Október 8. Reggel egy kisbusszal jöttek értünk, s együtt mentünk a képzés helyszínére, amely a Cosla konferencia központ volt. Nemzetközi csapat gyűlt össze, Franciaországból érkezett a legnagyobb delegáció, egy regionális oktatási hivatal szakfelügyelői, de jöttek még Németországból, Görögországból, Hollandiából. Magyarországot egyedül én képviseltem, és egy német tanárnővel ketten voltunk, akik egyedül, vagyis nem kollégákkal érkeztek. Így a délutáni, esti szabad időnket együtt töltöttük. A két képző Mrs Fiona Pate, a skót Oktatási Hivatal egykori szakfelügyelője, a skót oktatási reform egyik kidolgozója, valamint Richard Tallaron , az LFEE vezetője, tanárképzője voltak. Ezen a napon a skót oktatási rendszerrel és a 2002-ben kidolgozott és 2010-ben bevezetett új oktatási stratégiáról (Curriculum for Excellence-ről) hallottunk.
Október 9. Két iskolalátogatás következett: délelőtt a Whitburn Academy középiskolában néztük meg, hogyan valósulnak meg azok az alpelvek, amelyekről az előző nap hallottunk. Délután pedig a Southdale Primary Schoolban vezettek körbe minket és mutatták meg nekünk, hogyan lehet élvezetesebbé tenni a tanulást, és magabiztosabb felelősségteljessebb diákokat oktatni egy általános iskolában is. Nagy élmény volt nekem, hiszen a mi iskolánkban is megtalálható mindkét korosztály.
Október 10. Ismét elméleti képzésben volt részünk. Továbbfolytattuk a Curriculum for Excellence dokumentum tanulmányozását, különösképpen az önértékelés és iskolai fejlesztés, valamint a iskola vezetés szemszöszégőből. Nagyon hatékony volt, hogy az előző nap gyakorlati tapasztalatait is meg tudtuk beszélni. Meggyőződtünk arról, hogy a Skóciában az oktatáspolitika nagy hangsúlyt fektet az elmélet és a gyakorlat összehangolására.
Október 11. Ismét egy iskolába látogattunk el. Nagy örömömre szolgált, hogy egy katolikus középiskolát nézhettünk meg, s így összehasonlíthattam sok szempontból a mi iskolánkkal. Mivel az egész napot ott töltöttük, volt időnk órákon is hospitálni. Diákok vezettek bennünket, nagyon talpraesetten és nyitottan beszéltek nekünk mindennapi életükről, tanulmányi munkájukról, akár a nehézségeikről is. Sok minden mellett az fogott meg leginkább, mennyire természetesnek veszik mind a diákok mind a tanárok, ha akár látogatók csoportja figyeli a munkájukat.
Október 12. Az utolsó napon az értékélésre került sor. Fiona és Richard számos hasznos honlapot mutatott nekünk. Visszajeleztünk a képzéssel kapcsolatban, elvégeztük a szükséges dokumentációt. Délután szabadprogramot kaptunk. El akartam menni a Royal Botanical Gardenbe, de, sajnos, csak a kiállítótermeket tudtam megnézni, mert az időjárási viszontagságok miatt a kertbe nem engedték ki a látogatókat.
Október 13. Sok-sok élménnyel, elhatározással és új lendülettel indultam haza. Mivel angol nyelvterületen angolul folyt a képzés, mind igazgatóhelyettesként, mind nyelvtanárként nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért.