​

Görögországban Gestaltpedagógiát tanulni

​

Az idei év nyarán pontosabban júl. 29-aug.3. között egy tanári kurzuson vettem részt Athén külvárosában Thrakomacedonesben. Ez egy félórai autóútra van a fővárostól, nagyon szép környezetben a hegyoldalon, sok családi házzal, külvárosi hangulattal. A szállásunk egy igazi hetvenes-nyolcvanas évekbeli görög családi ház volt. Az egykori lakói egy háromfős család, ahol az apa orvos volt. A csodálatos görög atmoszférán kívül kicsit betekintést kaptunk egy görög család életterébe is. Ettől még különlegesebbé és érdekesebbé vált az egész képzés.

Mielőtt a képzésről írnék, szeretnék néhány szót ejteni a Gestaltpedagógiáról. Akik érdeklődnek a pszichológia iránt, azok közül bizonyára hallottak már néhányan a Gestalt-pszichológiáról vagy Gestalt-terápiáról. Ennek megalkotója Fritz Perls, aki szerint probléma esetén nem holmi „meghibásodott részt” kell keresnünk, hanem mindig az egész rendszert kell szem előtt tartanunk, mennyire vannak harmóniában a testi, érzelmi, fogalmi és viselkedéses folyamatai. Gondoljunk csak a jól ismert magyar szólásra: „Bort iszik és vizet prédikál”, vagy pozitív jelentésű példa: „Ami a szívén, az a száján”. Hiteles, egészséges személyiség az, aki képes az utolsó példa szerint élni. S egy közösség is csak akkor tartható egészségesnek, ha a közösség tagjai őszinték lehetnek. Ahol az embereknek sem önmagukat,
sem másokat nem kell becsapniuk ahhoz, hogy érvényesüljenek. (http://gestalt.hu/a-gestaltrol/gestalt-terapia/)

Nos, most már tudjuk, mit jelent a Gestalt-terápia. De mit jelent a Gestaltpedagógia? A Gestatpedagógia nem azzal az állítással áll elő, hogy egy új pedagógiát alkotott, és nem is azzal, hogy egy kész koncepciója van. Hanem különleges hangsúlyt fektet a következőre:” Figyelem a kapcsolati oldalra az ember és a többiek között, ugyan úgy mint a kapcsolat az ember és a téma, illetve feladat között. (Bürmann 1993. 105) Így a pedagógiában az lesz a kérdés: Ki/Hogyan vagyok én „Itt és Most”? Mit akarok tanítani/ tanulni?

Míg a Gestaltterápia elsősorban gyógyítani akar és ezzel magától értetődően eléri a nevelési és tanítási célját is, addig a Gestaltpedagógia tanítani akar (a kívülről jövő, előírt anyagot) és nevelni és a sajátságos eljárásával eléri a „gyógyulás”t is. Míg a Gestaltpszichológiának vannak magyar követői, a Gestaltpedagógia nem igazán ismert és elterjedt Magyarországon. Egyik központjuk Ausztriában, Grazban található. Ennek az intézetnek a szervezésében voltunk néhányan a nyári kurzuson.

A mi csoportunk hat főből állt, egy görög gimnáziumi tanárnő, egy litván gimnáziumi tanárnő, három német tanárnő, akik az óvónőképzőben voltak oktatók, s jómagam. A meghirdetett kurzus öt modulból áll, ebből választottunk mi résztvevők. A következő nap ennek alapján együtt illetve a választott modul alapján párokban dolgoztunk. Az én modulom az inklúzió volt. Ez az egyik fontos kulcsszó most a német iskolákban, ahol már nem az integrációt tekintik az iskola fő feladatának. Ez nemcsak számomra, számukra is egy nagyon nehéz feladat, mert a megfelelő háttér biztosítása hiányzik. Emellett a megfelelő instrukciók és elvárások sincsenek megfogalmazva. Mi is az inkúzió és miben más, mint az integráció? Az integráció az a folyamat, mely során az addig csoportból kimaradt személyeket be kell
fogadni. Ebben az értelemben az embereknek két típusa van: a valamilyen „hiányossággal” rendelkező és az anélkül élő. A „hiányossággal élő” csoport befogadása az integráció. Az inklúzió ezzel szemben az, hogy ez a két csoport nem létezik, hanem valamennyi ember különböző képességű és különböző lehetőségekkel rendelkezik. Az együttélés valójában kölcsönös befogadás, amely az egyénekben megjelenő sokszínűségre való reagálás. A legfontosabb különbség, hogy az integráció csoportokba oszt, az inklúzió viszont heterogén csoportról beszél, ahol az együttélés, együtt érvényesülés kap hangsúlyt.
A kurzus vasárnap ( 2018 júl.29.) este egy ismerkedő körrel kezdődött.

Másnap kezdtük el a munkát. Amit egészen péntekig. Másfélórás blokkokban végeztünk. Egy nap öt blokk volt. Egy-egy feladat után megbeszéltük annak hatását ránk, majd a gyakorlatba való átvitelének lehetőségeit. Néhány elméleti ismeretet is kaptunk. Érdekes felismerés volt, amikor a határainkat kellett fonal segítségével meghatározni. A beszélgetés arra is kitért, hogy az osztályban mennyire fontos a határok kijelölése például szabályokkal, amelyeket a gyerekekkel együtt hozunk meg az év elején.
Másik fontos dolog, amit a Gestaltterápia hoz be a pedagógiába, hogy nem miért? kérdéseket teszünk fel, hanem minden másfélét, s leginkább a hogyan? hangzik el. Ezzel erősítve a felelősségvállalást és amellett az érzelmek komolyan vételét. A Gestalpedagógia fontos szempontjai az iskolai órákhoz:

1. A kapcsolódás előkészítése

-Ez jelentheti azt, hogy „behozom a gyerekeket a terembe” Mondhatnánk azt is, hogy „tisztára törlöm az asztalt”. Ezért jó reggel rákérdezni a gyerekeknél: Mi van most benne? Megérkezett-e lelkileg is az iskolába? De, ha nem első óra és látjuk, hogy nincs rendben, megtehetjük, hogy ezzel foglalkozunk óra
elején, vagy az óra után. De lehet emlékek felelevenítése, kép, mozgás, stb.

2. Az anyag előkészítése

Ebben a fázisban a szociális kapcsolatok kerülnek előtérbe a kiscsoportban és beszélgetésekben, ami ugyanakkor az anyag tartalmi előkészítése.

​

3. Kapcsolat a tanulandó anyaggal

Ezt a kérdésekkel, gondolataik megosztásával, a megoldások megbeszélésével, stb fejezik ki.

3. Lezárás

Voltaképpen az óra összefoglalása, az anyaggal kapcsolatos gondolataik megosztása, az ezzel kapcsolatos érzelmek kifejezése. Minél részletesebbek a tantervek és vizsgaleírások, annál nehezebb a tanítást a megfeleléstől megszabadítani, mivel a tanítási óra 45 percét ki kell használni. A szükség megakadályozza, hogy a tanítási anyag és a tanuló között intenzívebb legyen a kapcsolat. Az 45 perces feszes menet az anyagot az idő alá gyűri, nem pedig fordítva.

Az utóbbi időben egyre több elemi iskola, ahol gestaltpedagógusok vannak, teremti meg a reformpedagógiák azon elképzelését, hogy nyitott tanítás legyen. Ez hasonlít arra a fajta tanításra, amit mi is csináltunk egyes az osztályokban egy időben, s szabad, csendes munka néven futott. Nagyon vonzó gondolkodás a tanításról, amit megismertem. Felfrissülést adott. De még nehezen mozdít el attól a fajta szemlélettől, amiben itthon dolgozok. Viszont elindította a gondolataimat és megerősített abban, hogy új alapokat keressek a tanításomhoz, az iskolai hozzáállásomhoz, a gyerekekkel való munkámhoz. Hálás vagyok a lehetőségért. A tanulás mellett volt alkalmunk a görög tengerparton fürödni, Athén szépségeit megcsodálni és a mediterrán, görög életérzést magunkba szívni. A kurzus jellege pedig lehetővé tette, hogy egymást is jobban megismerjük, ismeretségeket kössünk.

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

 

 

Dél-Tirol, ahol az iskolaszerkezet képessé vált megújulásra

​

​

​

Az ide év őszén, pontosabban október 7-13. között lehetőségem volt az Erasmus+ keretében egy csodálatos vidékre mennem, amely festői szépségű tájai mellett az iskolai hálózatával is elbűvölt.
Déltirol - ha valaki járt már ott, tudja- egyszerűen varázslatosan szép a hegyeivel, kisvárosaival és zubogó patakjaival. Ha a nagyvárosból kilépünk közvetlen, kedves és roppant szimpatikus embereivel nem is értjük, miért beszélnek németül, mert természetük inkább hasonlít a mediterrán emberek karakteréhez, mint a kimért  rokonaikéhoz.
A látogatásunk a déltiroli régió iskoláinak, és az oktatásügyének megismeréséről szólt. Vasárnap este egy ismerkedő körrel kezdtük. Itt lett világossá, hogy a 16 németországi tanár között én leszek az egyetlen nem német anyanyelvű pedagógus. A németek mind ketten-hárman érkeztek egy-egy iskolából, az elemitől a gimnáziumig, nyugat és kelet Németországból egyaránt. Sőt, a szervező szervezet egy tagja is képviseltette magát a
csoportunkban.
Az iskolakerület központi városában Bruneck/Brunico-ban volt a „főhadiszállásunk”. A hétfői napot  óvodalátogatással kezdtük. Egy rövid séta után érkeztünk Bruneck iskolacentrumába vagy oktatási centrumába. Mint később kiderült, szinte egy helyen van a sokféle iskolájuk. Iskolaidőben reggel mintegy 6000 gyerek érkezik meg erre a részre fél 8-8 között, s tűnik el pillanatokon belül az iskolaépületekben.
Az óvoda egy szép modern épület, két szárnyra osztva. Mindkét szárnyban 4-4 csoport található. A 4-4 csoportnak 1-1 főóvónője van, akik csak a vezetői munkával foglalkoznak, nincs csoportjuk. Szervezetileg öbb óvoda egy igazgató vezetése alá tartozik, aki szintén csak az igazgatói feladatokat látja el, gyerekek között nem dolgozik.
Nagyon szép és látványos óvodát nézhettünk meg. Mindenhol nagy ablakok, a csoportszobák nyitottak, minden csoportszoba befelé is ablakkal rendelkezik. A különböző tevékenységeknek külön szobái vannak, minden csoportszobában 1-1 felnőtt. Az óvodának a felső terasza játéktérré van alakítva, ahol a gyerekek kerekes játékokkal játszhatnak. Az épületnek a pincéjében tornaszoba, több helyiséggel, ahol a gyerekek kúszhatnak,
mászhatnak, dobálhatnak, labdázhatnak. Rengeteg eszköz áll rendelkezésükre a mozgásos tevékenységekhez.
Délután az iskolacentrum egyik elemi iskolájába látogattunk el. Három párhuzamos osztály van évfolyamonként. Egy Montessori osztály egy kéttannyelvű (olasz-német és majd angol, mint idegen nyelv) és egy sima (ahol egyébként szintén tanítják az olaszt, hisz Olaszországban vagyunk). Itt találkozhattunk a gyerekekkel és beszélgethettünk velük az iskoláról. Az osztályokban akár Montessori, akár nem, fellelhető a „nyitott ajtó” oktatás, amit mi hajdanán, amikor ezzel először találkoztunk szabad, csendes óraként fordítottuk le.
Az ebédet az iskolacentrum menzájában fogyasztottuk, ahol a séf feladata a gyerekeknek egészséges és finom ételek készítése. Meg kell mondjam, olyan szépen megkomponált ételeket kaptunk, mint a vendéglőben. Bár az is biztos, hogy itt a leendő vendéglátós fiatalok dolgoztak a konyhán, akik tanulták a felszolgálás minden csínját-bínját. Ebéd után a déltiroli oktatási rendszerről kaptunk tájékoztatást a brunecki oktatási központ
vezetőjétől, aki a hét során végig kísérőnk és kalauzolónk volt.
Az olasz iskolarendszer szerint az elemi 5 évfolyamos, a felső tagozat három, majd 4-5 éves
szakiskola vagy gimnázium követi. Az 1977 törvény óta Oaszországban és így a Déltirolban is megszűntek a kisegítő iskolák és a látás és hallássérült gyerekek illetve a fogyatékkal élő gyerekek is a normál iskolákba
járnak(Down-szindróma). Ez azt is jelenti, hogy minden oktatási intézményben van gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, s minden olyan kisegítő személyzet, aki ahhoz szükséges, hogy a rászoruló gyerekek megfelelő ellátásban részesüljenek.
A déltiroliak szerencséje azon alapszik, hogy a központi olasz oktatási rendszerről leválhattak. Az anyagiakban és az előírt kereteken belül szabad mozgást kaphattak. Megmaradt keretnek az elsajátítandó anyag évfolyamonként, a vizsgarendszer és tanári állomány. A legtöbb bajuk a tanárok kiválasztásában van, mert ezt nem tehetik meg szabadon. Egy pontrendszer alapján kerülnek a tanárok az egyes álláshelyekre, az igazgatónak és kollégáknak semmilyen beleszólása és vétójoga nincsen. Így, ha valaki nem tetszett és felmondtak neki év végén,
következő évben újra megkaphatja a meghirdetett állást. Déltirol sajátossága, hogy az oktatásfejlesztésben nemcsak az ún. megbízott emberek vesznek részt, hanem az egész tanári állomány is. Ez alól senki nem bújhat ki, mert szerződésszerűen mindenkinek évi 220 óra plusz munkát kell végeznie. De ezt minden esetben honorálják is.
Minden déltiroli tanár magasabb fizetést kap, mint az olaszországi tanárok. Az is igaz, hogy minden segítséget meg is adnak a központok azoknak az iskoláknak, ahol probléma merül fel (mind didaktikai: tananyagcsomag, mind egyéb szakmai: probléma vagy fejlesztést, segítséget igénylő esetén).
Másik fontos sajátosság, hogy bizonyos számú iskola van egy igazgató vezetése alatt, az iskolákban csak iskolavezetők vannak, akik a projektekért és belső dolgokért (órarend, kirándulás szervezés) felelősek. Ők aktív tanárok, az igazgatókkal ellentétben, akik csak a vezetési feladatokkal vannak elfoglalva. Ezek az iskolák kicsi intézmények. Egy igazgató 600-800 főért felelős, függetlenül attól, hogy ez hány iskola. Az igazgatók magukénak érezték iskoláikat.
Kedden egy közeli iskolába Welsberbe utaztunk, amely néhány évvel ezelőtt elnyerte az inklúzót ( minden gyerek megkapta a neki megfelelő segítséget, legyen az tanulási, mentális vagy más egyéb) leginkább megvalósító iskola díjat. Az egész iskola egy nagy családi házhoz hasonlított, sok faburkolattal és rengeteg lehetőséggel a szabad, csendes munkához. A gyerekek csendesen és feladattudatosan dolgoztak, bármely osztályba is néztünk be.
Nagyon praktikus, könnyen mozgatható asztalaik voltak, amiket hamar át lehetett alakítani olyan formációra, amit a munka megkövetelt.
Az ebédünk egy vendégház ebédlőjében volt, nagyon autentikus, vonzó környezetben. Délután ellátogattunk az oktatási kerület egyik büszkeségébe, egy hegyoldalon lévő tanyára. Egy idős, agilis hölgy ajánlotta fel olyan feltétellel, hogy a fiatalok számára egy központot létesítenek benne. Így ez a hely lett a környék egyik közösségépítő centruma. A jellegzetességeit meghagyva, renoválták a házat, egy csoportszobát alakítottak ki alvásra, matracokkal, fürdőszobákkal a felső szinten, az alsó szinten pedig a hegyi házak „stube”-ját étkezővé téve, a többi helyiségekben modern konyhát, mosókonyhát, stb alakítottak ki, ezzel megvalósítva az álomházat az iskolák számára. S ami még csodálatraméltóbb, van egy állandó emberük (fiatal), aki gondoskodik bizonyos programok hátteréről és aktívan részese az ottani eseményeknek, s van egy szakácsnőjük is, aki az élelmezésről gondoskodik (ő is fiatal). Amióta működik a ház, különböző szponzorok és pályázatok révén az iskolai osztályok számára a ház ingyenes. Azon a héten egy elsős osztály 1 hetes projektje volt megvalósulóban. Sokszor problémákkal érkeznek az osztályok, s az ott töltött idő, munka, játék, kirándulás a megoldást is meghozza a csoportokban.
Szerdai napon a Vendéglátóipari szakiskolát látogattuk meg. Déltirol egyik legjobb iskolája, ahol a gyerekek szakácskodni, felszolgálni és minden vendéglátással kapcsolatos ismeretet megtanulnak. Mindezt egész interaktívan. Jól felszerelt konyhában tanulják a főzést és tálalást, egy másik helyen az asztalok terítését, majd a levelezést, a felszolgálást. Ezeket gyakorlati módon teszik. Az egyik csoport felszolgál, a másik a vendég. Ezt azután
megbeszélik, kielemzik. Volt szerencsénk egy próbaebédet is kipróbálnunk. A bárban italt kínáltak, majd az
általuk készített ital mellé felszolgálható, kísérő ételeket kóstolhattuk meg. Ezután átmentünk az általuk szépen megterített vendéglőbe, ahol ízletes ételeket szolgáltak fel. Természetesen az előzőleg maguk által elkészített fogások kerültek terítékre. Minden asztallal 2 gyerek foglalkozott, miközben tanáraik árgus szemekkel figyelték, hogyan végzik a megbeszélt feladatokat. A mi 2 emberünk egy nagyon kedves, figyelmes leányzó, aki egy Down-
szindrómás fiúval olyan hihetetlen figyelmességgel dolgozott együtt, hogy az asztaltársaságommal nem tudtuk szó nélkül hagyni.
A csütörtöki napot egy felsős iskolában kezdtük. A6-8 osztályok külön iskolaépületben működnek. Hasonló élményekkel jöttünk el, mint az elemi iskolákból. Majd egy Elektronikai iskolába mentünk, ahol a gyerekek 8. osztály után különböző szakmákat tanulhatnak, ami az elektronikával függ össze. Jól felszerelt, tágas műhelyeik
vannak, ahol a gyerekeknek lehetőséget adnak különböző projektek elvégzésére is.
A péntek délelőttöt egy igazi falusi iskolában Gadertalban töltöttük. Az iskolaépület ugyanolyan csodálattal töltött el, mint a többi helyen. Itt megismerhettük azt a fajta tanítási módot, ami nálunk már nem igazán létezik. Vannak összevont osztályok, bizonyos órákat, tantárgyakat két osztály együtt csinál. Másik sajátossága, hogy itt három nyelven folyik a tanítás. Németül, olaszul és retoromán nyelven (ladinisch). A gyerekek tanítgattak minket
kisebb-nagyobb sikerrel. hihetetlen élvezték, ahogy próbálkozunk a ladinisch-sel. Nagyon sajátságosan oldják meg a nyelvoktatást, egyrészt van, ahol csoportba szedik a gyerekeket és csoportbontásban az óra felében németet, a másik felében olaszt tanulnak. Itt a gyerekek az órán a 3 nyelvet egyszerre használták, s tanulták. A tanárok itt mindhárom nyelvet beszélik, nem is vesznek fel olyat, aki csak kettőt ismer. Vannak órák, melyeket csak
egy bizonyos nyelven tanítanak, más órákat, mint pl. a hittan, váltogatva, hol németül, hol olaszul tanítják. Ilyen a környezet is, a kézműves is, testnevelés is. A füzeteik is ezt mutatják. A napot, a hetet az iskola közelében lévő vendéglőben a helyi fogásokat megkóstolva, tanáros beszélgetéssel zártuk. Majd egy jó hegyi sétával és függővasúttal való utazással koronáztuk meg tanulmányutunkat.
A tanulmányút sok olyannal szembesített, amit tanári életemben megfontolandónak, átértékelendőnek tartok. Ezek az iskolák a PISA felmérés szerint nagyon jól teljesítettek. Pedig csak azzal foglalkoznak, hogy minden gyerek megkapja a megfelelő segítséget a tanulmányainak hatékonyabb végzéséhez. Nem problémamentes a felsőbb iskolák elvárása és a gyerekek valós tudása. Mégis még a legkisebb falusi iskolát is képesek fenntartani,
működtetni, mert felismerték annak fontosságát, hogy egy falu akkor marad élő, ha van iskolája. Én is akkor leszek élő (pedagógus), ha felismerem, elismerem azokat a feladatokat, amelyekkel segíteni tudok a gyerekeken. Nehéz a rutinból kiszállva, „veszélyes vizekre” evezni.

​

​

​

​

​