Gondoltam, ha már a tanítványaimat mindig piszkálom, hogy tanuljanak, magam is élen járok a dologban – így jelentkeztem a suliban egy tanári Erasmus pályázatra, amiről eredetileg annyi elképzelésem volt, hogy külföldön valamit tanuljak – első körben a nyelvre gondoltam, és megcéloztam az angol nyelvterületet. Sok apró körülmény után 2019 július végén szó szerint a felhők között találtam magam egy repülőn, és Írország, Dublin felé száguldottam.

​

Egészen elképesztőnek találtam, hogy eddigi földi életem negyvennégy éve alatt kevés külföldi utazós tapasztalattal a hátam mögött, teljesen egyedül neki merjek vágni két hétre, egy szigetre, ahol angolul oktatnak engem az információ- és kommunikációtechnológia rejtelmeire. Ugyanis mindenféle kis online és nem online applikációval ismertetett meg minket egy eredetileg török származású tanár, és a”minket” alatt spanyol, lengyel, német, osztrák, és magyar tanár kollégákat értek.

Büszke voltam, hogy a Karolinában használjuk a Kahoot-ot, a Quizletet, a Quizzez-t. Erre még rájött a többi: a digitális osztályterem keretét egyik héten az Edmodo, a másikon a Google Classroom adta – melyben mi voltunk a diákok – és a tananyag többek között a StudyBlue, Canva, LearningApps, Adobe Spark, Wordpress, Emaze, Ed.Ted, Popplet, Lyricstraining, Augmented Class, FunEasy Learn rejtelmeinek elsajátítása volt. Volt több dolog, amit már ismertem, és még több, amit nem – de most annak volt itt a helye és az ideje, hogy végre haladósan megtanuljak, és kipróbáljak sok dolgot. Persze ilyenkor azért a tanárember azzal is szembesül, hogy megvan végre az eszköz, fel kell kötni az alsónadrágot: azaz saját kreativitásom nélkül, saját lelkesedésem nélkül semmi nem megy….(Szegény tanítványaim isszák meg ennek is a levét, mivel rajtuk fogom kipróbálni egy két ötletemet, persze csak kicsit…. :)! )

Tudom, hogy mindig panaszkodunk, hogy a magyar oktatás ilyen vagy olyan – de végül én arra jöttem rá, hogy bár több mint húsz éve volt az utolsó professzionális angol (és bármilyen iskolai) órám, azért mégis értettem mindent, és nagyon ragadt rám a nyelv. Ahogy ott ücsörögtem az iskolapadban, éreztem, hogy egy nagyon feszes tempójú, már megalapozott középszintű felhasználói tudást igénylő ismeretekre épülő képzés egészen megfiatalítja az embert…. Mivel délután voltak az óráim, én hajnalban keltem, hogy Írországba mászkáljak, és fotózzak – nem csak Dublinba, hanem ami az időbe belefért. Az ír emberek nagyon kedvesek, de nem mutogatnak kézzel-lábbal, és addig kedvesek, amíg látják az emberen, hogy kommunikálni akar. Elképesztően sokféle ember jön-megy, nyüzsög Dublinban – vidéken már nyugodtabb az élet – s én talán azóta is picit a föld felett járok, mert egyik reggel az Ír-tenger partján rugdostam a kavicsokat, másnap pedig az Atlanti-óceán partján álltam Moher szikláinál.

​

Most végre megtapasztalhattam, hogy már a 16. században is a vándordiákok miért voltak olyan lelkesek, miért voltak képesek gyalog átmenni Európában csak azért, mert hallották, hogy valaki valamit nagyon jól tanít. Eddig is azt mondtam a diákjaimnak, hogy menni kell, mozogni kell, tanulni kell – mert leírhatatlan érzés, hogy amikor hazajössz, az eddigi megszokott környeztedben meglátod azokat a területeket, módszereket, embereket – amelyekkel a szürke, fásult, zombigyerekből csillogó szemű, és érdeklődő, olykor elszántan lelkes, igazi ÉLŐ fiatalt tudsz varázsolni…… :)

Az ott töltött időről blogot is írtam, mely itt érhető el:

​

https://somorjaikarolaerasmus.webnode.hu/

​

​

​

​

​

​

​

​

 

 

 

 

 

 

 

​

​