Makai Csilla
UK
Oxford
Július 3. vasárnap
Az utazás mindig izgalmas és várakozással teli élmény. Régen (legalább 15 éve) jártam a jó öreg Angliában, így kíváncsian vártam, hogy mi vár rám. Az előző tanévben felgyűlt fáradságom hamar elszállt. Jó volt belebocsátkozni egy ismerős és mégis meglehetősen más kultúrába és „csak” a tanulásra, kulturális ismeretszerzésre, minél több nyelvgyakorlásra koncentrálni.
Az első és végig megmaradó élményem az volt, hogy felgyorsult a világ, benne én magam is, és mégis Angliában sok segítőkész, rám figyelő emberrel találkoztam. Nagy élmény volt, hogy a Luton-Oxford transzfer buszvezetője energikus, határozott női vezetőként a már ott fellépő nyelvi sokszínű társaságban mennyi humorral tudott mindenről tájékoztatni, élményszerűen átvezetni minket az egyébként unalmasnak tűnő 2 órás úton.
Vendéglátóimért nagyon hálás vagyok. Valerie és Graham nagy szívvel és igazi barátsággal nyitották meg házukat előttem és 2 lengyel lakótársam előtt. A kint töltött idő legnagyobb élményei közé tartozik a velük való sokszínű, mély és őszinte beszélgetések sora vacsora után a kertjükben vagy ebédlőjükben. Házuk teli a klasszikus angol szokásokkal és látványosságokkal. A fürdőszobai mosdónál külön hideg és melegvízcsap. Minden családtag számára hot bottle a szekrényben. A teáskancsót ki kell melegvízzel öblíteni, mielőtt, beleteszik a filtert.
Július. 4. hétfő
A Lake School of English nyári kurzusai a modern Said gazdasági egyetem épületében zajlottak. A képzés angol tanároknak szólt, különösen fiatalok és felnőtt fiatalok, tehát már jó szinten lévő diákok hatékonyabb tanítását célozta meg. Az Erasmus tanárcsoportom 16 főből állt, benne 8 náció (argentin, svájci, svéd, görög, horvát, spanyol, lengyel és magyar). Mindenki készségesen osztotta meg tanári tapasztalatait, de számom kötetlen alkalom is volt, amikor az iskolarendszerek, családi szokások vagy személyes történetek kerültek elő.
Hálás vagyok, hogy szerzetesként befogadtak és érdekelte őket az életformám és az az iskola, ahol tanítok. A fiatalabb kollégák irigylésre méltó nyelvtudásukat állításuk szerint a sok tanulás mellett a sorozatoknak köszönhetik. Viszont nagylelkűek voltak online segédanyagok megosztásában is.
A napok délelőtt 2 tanítási órából (9-12.45) és 1 délutáni órából (13.30-15.30) álltak. Minden témához kötődően kaptunk és azonnal ki is próbáltuk a segédanyagokat, játékokat. Kifejezetten figyelt arra tanárunk, Geraldine, hogy mindig továbbvigyük a saját óráinkra, tágítsuk más felhasználási lehetőségre is, amit gyakoroltunk. A mai nap az Icebreakers és Phrasal verbs terepe volt.
Július 5. kedd
Oxford történetéről, majd a címerén keresztül egy rajzos- fantáziát megmozgató gyakorlatról tanultunk, ami jól motiválja a gyerekeket többféle készségükön keresztül és sikerélményt ad az egyébként nyelvileg nehezebben haladónak is.
Július 6. szerda
Az egyik legnehezebb területtel, az íráskészség fejlesztésével foglalkoztunk ma. Sokféle vélemény elhangzott a merev hibajavítás és a diák számára hasznos (nem elriasztó) hibajavítás témájában. Rengeteg ötletet kaptunk a történetalkotás változatossá tételéhez. Nekem itt az hiányzott, hogy konkrét vizsgákhoz kacsolódó típusszövegekben jól használható kifejezések kapcsán nem kaptunk segítséget. A rövidebb filmek használata a nyelvtanításban is terítékre került. Számos ötletet kaptunk hozzá.
Délután vezetett sétán ismerkedtünk Oxford történetével. A város napról napra jobban megszerettem. Bár nagyon zsúfolt volt a túristaszezon és bevándorlók miatt, a történelmi nevezetességek és a kis zegzugos utcák, a helybéliek nyitottsága nagyon jól esett. Kifejezetten lenyűgözött a Saxon Tower, a Bodleian Library, a College-ok, a Jane Austen kiállítás és a helybéliek.
Július 7. csütörtök
Talán az egyik leghasznosabb napunk volt. A szókincsbővítés, állandósult szókapcsolatok, mai szavak, kifejezések használata, online anyagok elérhetősége rendkívül színessé tette a napot. Délután elmehettünk a Lake School szervezésében a leghíresebb oxfordi college-ba, Christchurchbe. Megnézhettük a kápolna, a belső udvar és az étkezőn kívül azokat a helyeket is, ahol Harry Potter rajongók örömére a filmeket
forgatták. Rengeteg érdekes dolgot megtudtunk az oxfordi diákéletről.
Július 5. péntek
Ez a nap az angol kultúráé volt. Bár már mindannyian sokat tanultunk, olvastunk a témáról, mégis érdekes volt folyamatokkal, a Brexittel vagy a mai trendekkel ismerkedni. Délután lehetőség volt az egyik legimpozánsabb kastély, a Belnheim kastély meglátogatására.
Július 6-7. szombat-vasárnap
A 2 nap rengeteg lehetőséget nyújtott a háziakkal való társalgásra, (a háború utáni családtörténet nagyon jól megjelenítte az angol társadalom korabeli helyzetét), valamint sok időt töltöttem a városban. Meglátogattam a Magdalene, Balliol, Trinity College-okat, a domonkosok templomát, az Ashmoleum Múzeum rendkívül gazdag és igényes ókori részlegét. Élveztem a hatalmas parkok hétvégi hangulatát, a sokféle csoportot, ahol mi is piknikeztünk. Sikerült a 2 hét folyamán több este is bejutnom a híres Evensongra, ami a kórusiskolák csodálatos esti imádsága.
Július 8. hétfő
A nap nagy része a hétvégi élmények feldolgozásával, órai ötletek gyűjtésével telt. Idiomák tanítási nehézségeivel és tanítási szokásainkkal foglalkoztunk. Szó esett az értékelés kihívásairól is.
Július 9. kedd
A kiejtés és annak tanítása volt terítéken ma. Ez is egy elég problémás terület, sok leleményességet igényel, miközben tapasztaljuk, hogy diákjaink egy nagy része sokkal naprakészebb szleng szavakból és eredetihez közelálló kiejtésből a sok zeneszám hallgatása révén. Érdemes őket bevonni az őket nagyon is érdeklő területen.
Délután Bristolba utaztam egy anglikán lelkészhez és családjához, akiknél 25 éve szálltam meg, amikor egy gyerekcsoportot vittem. Nagy élmény volt hallani családjuk azóta történt eseményeit, közösségeik formálódását és egyházuk helyzetét.
Július 10. szerda
A melléknevek és vonzatos igék voltak ma terítéken. Számos olyan feladatot végigcsináltunk, ami játékosan fejleszti a szövegösszefüggés megértését. Hosszas eszmecserét folytattunk a vegyes képességű osztályok tanításáról. Mindenkinek voltak róla jó és rossz élményei, próbáltunk egymásnak hasznos tanácsokat adni. Délután volt a 2 hét egyik legkiemelkedőbb élménye. Ellátogattunk az Oxford Spires Academy Secondary School-ba. Eddig szinte lehetetlen volt működő angol iskolába bejutni, úgyhogy nagyon élveztem, ahogy végiglátogattunk órákat, hallhattunk a fegyelmezési módszerek rendkívül kreatív, építő formáiról és láthattuk, amit a mi iskolánk is vall, hogy sok személyes, gyerekkel töltött időre, sokféle zenei, alkotói lehetőség felkínálására van ahhoz szükség, hogy teljes személyiségük fejlődjön és ők is motiváltak legyenek. Remek példája annak, hogy egy bezárt iskola hogy tud feltámadni egy jó vezetés és egy elszánt tanári csapatnak köszönhetően.
Július 11. csütörtök
Szövegek sokirányú használata volt ma terítéken. Valamint a critical thinking nevű követelmény, ami nyelvtanítástól függetlenül elvárás az angliai iskolarendszerben. Úgy gondolom a tudatosabb, kérdező és megfontolt véleményalkotáshoz, döntéshozáshoz elengedhetetlen ez a hozzáállás és ebben van mit tanulnunk, hogy a tanítványainkat is felvértezzük ezzel a készséggel.
Július 12. péntek
Elérkezett az utolsó nap. Számos játékos és élvezetes feladattal gyakoroltuk a dalok órai tanításának lehetőségeit. Végül megkaptuk bizonyítványainkat, közös fotók készültek. Az anyagokat What’s App segítségével osztotta meg egyik fiatal kollégánk, de mivel én nem rendelkezem hozzá eszközzel, megkaptam emailben is, amiért igen hálás vagyok. A Lake School of English 1 éven át ingyenesen elérhetővé teszi online anyagait. Az iskolát csak ajánlani tudom, rendkívül jól előkészített, a problémákkal is
kreatívan és hatékonyan dolgozó szervezettel találkoztam. Rengeteg élménnyel és ajándékkal térhettem haza. A híres Blackwell könyvesboltban tanári segédanyagokat vettem nyelvtanításhoz, kaptam vendéglátóimtól angol gyerekek számára készült iskolai gyakorló feladatlapokat.
Örülök, hogy belevágtam a pályázatba, remélem kollégáimnak, diákjaimnak is át tudom adni a sok remek gyakorlatot, amit elsajátítottam.