top of page

Ezen az oldalon a rólunk, vagy tőlünk más fórumokon megjelent tartalmakat tekintheti meg. 

2017. június 22-én projektindító szemináriumot tartottunk a pályázatban részt vevő kollégák számára. A projektkoordinátorok részletesen beszámoltak a pályázat tartalmáról,  és a ránk váró jövőbeli feladatokról is. A tavalyi pályázatban közreműködő kollégák hasznos tanácsokkal látták el az új nyerteseket.

2017. aug. 31-én Dioszeghy Andrea kolleganőnk a nyelvi munkaközösség értekezletén számolt be kurzusáról. Lelkesítő előadásában beszélt nekünk a nyelvtanítás legfrissebb eredményeiről, bemutatott néhány új könyvet a Collins kiadótól, valamint új nyelvtani játékokkal is megismertetett bennünket.

A 2017. szeptember 8. és 10 között Budapesten a Millenáris területetén megrendezett Nyelvparádén, Dunai Ágnes osztotta meg  tapasztalatait és élményeit a nyári kurzusáról. 

Dunai Ágnes a Bell cambridge-i nyelviskola kéthetes képzésén vett részt Adrian Underhill vezetésével. 

Az alábbi linken a Nyelvparádé két napi programja részletesen is olvasható.

https://nyelvparade.hu/programok  

A 2017. november 22-én megjelent a Karolina Hírmondó, melyben Makai Csilla,  Dr. Szűcsné Kopasz Kinga, Mezeyné Szatmári Tímea, Bradács Andrea, Budai Zsuzsanna, Noé Gabriella, Kószó Kristóf kollégáink ismertettek néhány jellemző pontot képzéseikről szülőknek, diákoknak, egy cikksorozat első lépéseként. Írásaik itt érhetők el, vagy pdf-ként letölthető:

Vilmos Zita 2017. november 14-én iskolánkban, belső disszemináció keretében a nyelvtanár kollégáknak tartott továbbképzést, melynek célja a kollégák digitális módszertani eszköztárának frissítése volt.

Budai Zsuzsanna tanárnő Dunai Ágnes kollégával együtt 2017. november 29-én egy kötetlen beszélgetés keretében mesélt az Erasmus+ pályázatról, a benne rejlő lehetőségekről (mind egyéni, mind iskolaszinten) a Vasvári Pál Szakközépiskola két tanárának. A 2018-as pályázaton az ő iskolájuk is szeretne indulni. Már itt megfogalmazódott mindkét részről az az igény, hogy ha mindkét intézmény nyer Erasmus+ pályázatot, akkor feltétlen szorosabbra kellene fűzni a kapcsolatot.

2017. december 1-jén iskolánk adott otthont az IATEFL-H Creative Cafe metodológiai délutánjának. A kávészünetben a résztvevők megtekinthették képes beszámolónkat az Erasmus+ projektünkről.

A februári szülők.nevelők estjén Molnár Katalin fellépett a Carmen Flamenco Tánccsoporttal. Egy rövid műsor keretén belül andalúz hangulatot varázsoltak a színpadra. A bemutatásra került Carmelilla La Terremoto között Sevillans koreograqfiaja is, melyet Katalin a kurzus keretén belül tanult a koreográfustól. Carmen a Las Malageñas táncosa.

A szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium kilencedik alkalommal rendezte meg a „Könyv-papír-olló" országos angol és német nyelvi irodalmi szövegfeldolgozó-versenyt 2018. március 2-án két kategóriában, 5-8. osztályos tanulók számára. Amíg a csapatok az írásbeli feladatokkal voltak elfoglalva, addig felkészítő tanáraik számára Guba Katalin, Nagy Ágnes Virág, Noé Gabriella és Kószó Kristóf tanárok élménybeszámolót tartottak, és jó gyakorlatok használatát mutatták be.

2017. március 15 - 18 -án, a 60. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutatón, Gödöllőn, Tóth Károlyné kollégánk tartott előadást a az Erasmus+ tapasztalatairól és a háromnyelvű kísérletező szakkörről.

Az ankét idei témái: 

1. Napsugárzás és a Föld

2. A fizikatanítás a felmérések tükrében.

Előadását az alábbi bemutató tartalmazza:

 

2018. április 19-én a SZEGED TV Körút című magazinműsorában Dunai Ágnes és Molnár Katalin projektkoordinátorok meséltek az iskolánk Erasmus+ nyertes pályázatáról. A magazin 57. percétől tekinthető meg az interjú:

Disszemináció a Szeged TV-ben

2018. április 21-én Noé Gabriella és Vilmos Zita tartott élménybeszámolót a Gál Ferenc Főiskola angol műveltségterületet végző hallgatói számára. Az élménybeszámolók mellett néhány jó gyakorlatot is megmutattak a hallgatóságnak.​

2018. április 21-én Budai Zsuzsanna kollégánk drámatechnikákat tartalmazó nyílt órát tartott kollégáinknak, illetve a Gál Ferenc Főiskola angol műveltségterületet végző hallgatóknak. Munkatársunk az Erasmus+ program keretében két hetet töltött Norwichban, ahol David Farmer és Alan Pulverness kurzusán vett részt. Az ott tanultakat igyekszik nyelvóráin alkalmazni. 

A nyílt óráról készült felvételeket az alábbi linkek segítségével lehet megtekinteni:

Drama teaching
A family scene
Freeze frame

2018. április 30-án Hertelendy Anett kollégánk a Páterdomb a Kultúráért Egyesület szervezésében tartott előadást Zalaegerszegen az oktatás fejlesztésének lehetőségeiről az Erasmus+ segítségével.

Az  American Corner szegedi képviselete az Agóra kulturális központtal, a Szegedi Tudományegyetemmel, iskolákkal és civilszervezetekkel, köztük az IATEFL-H egyesülettel áll szoros kapcsolatban. Az IATEFL havonta megrendezésre kerülő Creative Café workshopjának az American Corner ad helyett. Ezen a műhelymunkán mutatott be néhány jó gyakorlatot és mesélt az Erasmus+ pályázatról Budai Zsuzsanna és Dunai Ágnes kolléganőnk 2018. május 11-én. Facebook beszámoló itt érhető el.

Iskolánk majálisán, melyet 2018. május 12-én rendeztünk, sátrat állítottunk, ahol az arra járó gyermekekkel és szüleikkel beszélgettünk és egy kérdőívet is kitöltettünk  velük. A gondosan összeállított kérdéssorral azt mérjük, hogy mennyire ismert az Erasmus+ program iskolánkban, valamint, hogy számukra is észrevehetően megjelennek-e a mindennapokban, a tanítási órákban a kint tanult módszerek, jó gyakorlatok.

A kérdőív elemzése, kiértékelése itt hozzáférhető:

Dunai Ágnes és Vilmos Zita május 22-én egy rendhagyó angolóra keretében állították színpadra tanítványaikkal "A három kiskecske" című népmesét, melyre meghívták az iskola vezetését, a többi angol csoportot, a nyelvszakos kollégákat és természetesen a szülőket is.

Ennek a színdarabnak a megvalósításához mindketten sokat merítettek az Erasmus+ képzésük során tanultakból.

Az előadás itt tekinthető meg:

 

https://www.youtube.com/watch?v=9ly5DjwW_IQ

A Karolina Hírmondó 3. számában a 9. oldaltól a 13. oldalig folytatódott kollégáink beszámolója a külföldi képzésekről.

 

https://drive.google.com/file/d/1wq44aZO8ObOL_XZE7QjecVEhlk3Ihrn6/view

Május 28-án a nyelvtanfolyamokon részt vevő kollégák képes beszámolót tartottak a diákoknak. A nyelvtanulás fontossága, az élethosszig tartó továbbképzés, valamint a megújulásra való képesség különösen nagy hangsúlyt kapott az előadásokban. A szereplő kollégák: Mezeyné Szathmári Tímea, Szűcsné Kopasz Kinga, Bradács Andrea

bottom of page