Kószó Kristóf
Firenze
Olaszország
Továbbképzés egy szabadtéri múzeumban, azaz két hét Firenzében
Az Európai Unió Erasmus+ képzése keretében tölthettem két hetet az olaszországi Firenze városában. A képző iskolám az Europass Teacher Academy volt, ahol a képzés angol nyelven folyt. Kiváló lehetőség volt számomra, hogy angolul volt az oktatás, mert nagyon régen használtam az angol nyelvtudásomat, így fel kellett elevenítenem azt. A kurzus során nem is volt magyar csoporttársam, így sokat fejlődtem az idegen nyelv használat terén is. Voltak ebből eredően néha vicces szituációk is, így ez is hozzájárult ahhoz, hogy élő képet kapjak egy élhető, vicces, boldog iskoláról.
A képzésem címe Teaching strategies, conflict management and emotionaal literacy. Azért választottam ezt a témát, mert a főiskola elvégzése után évekig nem dolgoztam az oktatási szektorban. Úgy véltem, hogy egy gyermek csoport/osztály életében szükség van a jó tanítási stratégiákra, a konfliktusok helyes kezelésére. Ezek a kompetenciáim az évek során megkoptak, illetve a gyerekek is változtak, így szerettem volna megérteni a mai iskola ifjúságát. Úgy érzem, hogy sikerült fejlődnöm a kitűzött céljaimban.
Nagyon hasznosnak találtam, hogy tanultunk a konfliktusok helyes kezeléséről, hogy tisztázzuk mi az eredeti probléma, keressünk megoldásokat, ötleteljünk együtt az érintettekkel. Jó bevonni a gyerekeket, hogy partnernek érezzék magukat. Időt szántunk arra is a képzés során, hogy a konfliktusok hogyan fordíthatóak az osztály fejlődésére. Én is úgy gondolom, hogy a nézeteltérésekből - ha sikerül továbblépni – akkor fejlődhetünk. Néztünk arra is példákat, hogy a gyerekek, hogyan félemlíthetik meg a társaikat és ezeket miként érdemes kezelni.
Úgy vélem, hogy ha pozitív légkört sikerül teremtenünk az iskolában, akkor a gyerekek örömmel fognak tanulni, iskolába járni. A kurzuson megvizsgáltuk, hogyan is teremthetünk jó légkört az osztályteremben. Olyan alapvető fontosságú dolgokra világított rá a trénerünk, hogy fontos a helyes táplálkozás, fontos, hogy elegendő időt szánjunk rá és minőségi legyen az étkezés. Ez egy általános érvényű, diákra, tanárra, igazából minden emberre vonatkozik.
Figyeljenek arra a tanárok, hogy ne égjenek ki, hiszen egy lélek és öröm nélkül oktató tanár nem lesz izgalmas a gyerekek számára. A tanítás nem csak oktatás, hanem nevelés és művészet is egyben. Érdemes a tanítást a játék oldaláról megközelíteni. Ha megtartjuk a gyermek énünket, akkor jobban megtalálhatjuk a hangot a tanulókhoz. Néztünk jó kis praktikákat, amivel az esetlegesen unalmas tananyag részeknél feldobhatjuk a hangulatot, elébreszthetjük az alvó diákokat. Játékok és vicces videók ezek.
Tanultunk olyan apróságokról is, hogyan üljünk, helyezkedjünk el a széken, hiszen 45 percet azon kell töltenünk, és hét valljuk be őszintén nem olyan kényelmesek az iskolai székek. Nem csoda, ha sokszor izegnek mozognak a diákok a széken. Ha mutatunk a gyerekeknek jó pozíciót a széken ülve, akkor megelőzhetjük az esetek döntő többségében, hogy nagyobb rendbontást.
Tanultunk az érzelmi fejlődés fontosságáról, mely nagyon fontos a gyerekek helyes fejlődése szempontjából. Ehhez ajánlom mindenkinek az Agymanók című animációs filmet. Érdemes megnézni.
Végül kiemelném Firenze városát, hiszen ebben a csodálatos reneszánsz városban folyt a képzésünk. A délutánokat a belváros megismerésével töltöttem. Az utcákban megelevenedik a történelem, az irodalom, a képzőművészet, a természettudomány egy csodálatos mediterrán környezetben. Jó volt látni élőben festményeket, szobrokat, gépeket, melyeket eddig csak a könyvek lapjain láthattam. Zárszóként egy csodálatos városban egy fantasztikus képzésen öröm volt részt venni.